Frappáns cím :P

Sziasztok! Liza a nevem, de ha hozzám akarsz szólni akkor lizamiza. Nem biztos, hogy visszaszólok, mert enyhén diszlexiás vagyok (vannak olyan szavak, amiket csak szótagolva tudok kimondani), ráadásul még dadogok is néha. Emiatt eleget szívattak, oltottak és piszkáltak már, szóval jobbnak látom inkább meg sem szólalni. Ráadásul az egyik legjobb barátnőm egy extra szép, extra vicces, extra pletykás, extra népszerű leányzó. Mellette kicsit elnyomva érzem magam (nem csak annak érzem magam, hanem el is vagyok nyomva). Kettesben elvagyunk, de ha már egy másik homo sapiens ott van, akkor én levegőnek vagyok nézve (legtöbb esetben még levegőnek sem, inkább csak egy oxigén molekulának).

Az írással hála istennek nincsenek problémáim, így úgy döntöttem, blogot nyitok. Sokan neveztek már elmebetegnek, bolondnak fogyatékosnak, pedig egyik sem vagyok (szerintem). Esetleg egy kicsit fura, de ez első ránézésre nem tűnik fel senkinek. Sőt, még második ránézésre sem, de (utálom ezt a szót, mindenhol ott van és csak bonyodalmat, ergo rossz dolgot sugall) ha kicsit jobban megismersz, feltűnhet hogy vannak fura szokásaim. Ezek nem szokták zavarni az embereket, nem közösítenek ki érte, maximum kicsit megmosolyognak. Apropó kiközösítés. Nem utál engem senki az égvilágon (gondolom én...), de nem is éppen rajong értem az emberiség. Inkább olyan elvagyok kategória, ha ott vagyok akkor ott vagyok, de ha éppen nem, akkor sem hiányzok túlzottan senkinek.

Nem vagyok az a hű de nagy depressziós fajta, de hajlamos vagyok (mindig) a dolgok rossz oldalát nézni, és nem értek egyet azokkal, akik azt mondják, hogy egy tininek nem lehetnek problémái. Igen is lehetnek. Nem biztos, hogy világ rengető, embereket megríkató problémák, de a probléma az probléma akármekkora is. Az én szüleim hat éves korom óta nem élnek együtt, mivel kiderült hogy édesapám mégse annyira apa típus. Édesanyám nevel engem meg nővérem, és nem mondhatni hogy jól élünk. Nem nyomorgunk, de ha már kicsit többet költünk bizony előfordul hogy kényszer diétát kell folytatnunk... Ezt még fokozza az, hogy én vagyok a család fekete báránya. Nem vagyok annyira jól nevelt mint a nővérem, nem ugrok minden hétvégén hogy felporszívózhassak vagy elmosogathassak, hanem inkább ülök (vagy fekszem) a szobámban és olvasok Nem vagyok annyira jó tanuló mint a nővérem. Nem vagyok hülyébb nála (csak ezt sajnos rajtam kívül senki nem tudja) csak éppen a fent említett enyhe "betegség" miatt bizony vannak tanulási nehézségeim. Mert hát hogy tanuljam meg az anyagot, ha el sem tudom rendesen olvasni? Mindegy is, lényegtelen. Nővérem jobb, szebb, tehetségesebb(nek vélt), és ezt édesanyám nem rest a tudomásomra hozni. Ebből következik, hogy itthon sem beszélek túl sokat. És mivel amúgy sem beszélek túl sokat, igen csendes lánynak vagyok nyilvántartva (mondjuk van egy-két ember, akiket nem zavar hogy néhány szót szótagolok, vagy hogy nem helyes sorrendben mondom a szavakat). Pedig lenne ám mondanivalóm rendesen (most is kisregényt írok...), csak hát soha senkinek nincs türelme vagy kedve vagy nem is tudom mije engem végig hallgatni. Nincs extra nagy humorom meg amúgy is: kit érdekel ez az idióta, állandóan hülyeségeket mond. Milyen gáz már, hogy nem pasikról meg az aktuális mániáról beszél, hanem inkább könyvekről vagy kutyákról.

Apropó kutyák. Imádom őket. Sokkal jobban elvagyok velük, mint az emberekkel. Nem néznek rád hülyén ha kicsit más vagy, nem kérnek semmit csak néha egy kis simit és cserébe olyan szeretet kapsz amit egy hominidae (emberféle) soha de soha nem tud neked megadni. Van is belőle bőven elég. Bár hivatalosan csak egy eb van a tulajdonomban, de mindig van egy kiadó hely egy-egy jószág számára (ideiglenes befogadó vagyok, ami annyit takar, hogy befogadok kutyákat amíg nem lesz végleges gazdi).

Na jól van, elég volt már a jóból mára. Ha elolvastad köszönöm (és gratulálok), ha meg nem, akkor ezt sem olvasod, szóval nem sokat vesztesz. Ha ezek után nem gondolsz bolondnak, elmeháborodottnak, totál idiótának (mint az emberek nagy része) akkor meg még tapsot is kapsz. :)